ÄME

Most már egészen biztos hogy előző életemben valami kurva rosszat tettem, vagy a mostanit szarul éltem, esetleg bár csekélynek tartom rá az esélyt, valami elképesztően jó fog velem történni. A múlt héten, vagy lehet a héten, már nem tudom, összefolynak a napok, azt kaptam egy szerencsesütiben hogy A sorsom csodálatos, csak várjam ki. Megérte várni! rohadt ironikus. Végleg megőrültem. Egyre jobban kezdem elhinni hogy valami rohadt szemét szenny szar vagyok. Gondolkozom.

Újra újra és újra, pedig én szeretnék jót írni, nem vagyok az aki állandóan depis, aki poénból vagdossa magát hogy oda figyeljenek, aki hülyeségeket talál ki magáról mert felakarom hívni a figyelmet és őrültnek lenni olyan trendi. NEM! Én nem így élek, nem akarok őrült lenni, nem akarom hogy ilyen szarjaim legyenek, ez a rosszul lét nem hiányzik, amikor ellepi a fejem a vér és érzem, ahogy fuldoklik az elmém, ahogy nyomja a mellkasom valami, pedig a szívnek nincsenek receptorai.

Mi történt? Semmi új. De tényleg. Pedig azt gondolná az ember hogy annyiféleképp ömölhet rá egy mázsa szar, de az enyém még unalmas is, pedig minden adott lenne egy jobb életre. Remek szülők, kellő anyagi háttér, pont annyi amitől nem leszek önelégült sznob senki ahol a boldogság kimerül az anyagi javakban. Kellő tudás, hiszen eljutottam oda ahova eljutottam, tán még kellő kitartás is, habár egy picit lusta vagyok DE NEM ÚGY! Tudja akinek mondom, sőt egész konkrétan itt fekszik mellettem és nézi ahogy megírom életünk sikertörténetét, miszerint én megint átéltem valami borzalmasat ő pedig a büszke kiváltó. Legalább ő is benne lesz valamennyire ebben de úgy igazán.

Nem azért írok ilyen választékosan és fennkölten, mert én egy szigorú szabályokhoz kötött alak lennék. Poénból. Mert tetszik, de persze könnyebb ítélkezni mindig egy-két felületes dolog alapján hiszen egy egy felületes hóbort semmi más. Akkor ideje leírni azt is hogy mi történt. Nem is tudom hogy nevezzem, vagy melyik szó fejezné ki a legjobban hogy mit is érzek pontosan, mi az a fájdalom amit már csak remélem hogy minél hamarabb elnyomja szegény kis mellkasom. Így is be van horpadva kettő sebet már nehezen bír el. Megaláztak? Átvertek? Hazudtak? Hülyének néztek? Kihasználtak? Megcsaltak? Semmibe vettek? Azt hiszem ennyi. bár egy kicsit még gondolkozom. Tessék választani.

Az első löket nagyon heves volt. A szívverés a tető fokon, agresszió maximálisan feltételezhető, végtelen adrenalin és erő járja át testem, elzsibbadt mindenem, szédülés, a kép olyan mint mikor hangyafoci van a TV-ben. Aztán felváltva. Tudom hogy mit kéne tennem de úgy sem fogom, ebből adódik a kétely, amiből pedig következik a megunhatatlan kurva bizonytalanság. GYŰLÖLÖM! Nem rajtam múlik. DE! Unom már. Miért minden rajtam múlik mindig, nem én voltam a rossz, nem én csaltam meg, PEDIG VOLT AMIKOR SZERETTEM VOLNA, és sosem hittem hogy ez nekem ennyire fog fájni vagy HOGY ÉN képtelen lennék megtenni. Pont én! Neki szemrebbenés nélkül ment. Már-már mesteri precizitással hajtotta végre nap mint nap azt a játékot amit a lelkem kis színházában előadhatott, sajna csak a színfalak mögé nem kaptam engedélyt.

Érdekes. Végtelenül érdekes. Szóval jönnek ezek a hullámok. Hogy kidobom-e? Hát attól féltem csak őszintén hogy ő fog megint, úgyhogy kissé passzívan álltam a kérdéshez, sajnos egyértelmű hogy nem tudom. GYŰLÖLÖM! Szóval nem. Aztán meg rugózik először azon az én kis vérbe fulladt agyam hogy megoldható-e a probléma. Talán. De jönnek az aggályok. EZEK UTÁN HOGY LEHET ELHINNI BÁRMIT IS. Kedves uraim és hölgyeim félre értés ne essék, nem egy kisebb apró-cseprő botlás történt! Nem, egy aljas kitervelt KÉZBEN TARTOTT merénylet fojt itt le. Én meg nem láttam semmit. Nem is sejtettem. A sors legalább olyan kegyes volt hogy még azt is elcseszte amiről azt hittem hogy tiszta boldogság.

Nem, újra és újra beigazolódik az életfájdalmam. Hogy nem akarom kinyitni a szemem. Újra eljött. Fáj. Kamilla sem értette meg. Nem tudom. Szívesen megosztanám velük. Hogy milyen úgy élni, hogy nem akarod kinyitni a szemed. Hogy mindennap úgy fekszel le, hogy hátha ... hátha csukva marad. Kurva sötét lenne. Legalább valós. És arról senki nem húzhatná le a leplet.

Hogy mik történtek. 69 kép 5-6  mondatról ami fájdalmas volt számomra. Ebbe minden benne van. Kibeszélés, megcsalás, szexchat (nosztalgikus), a barátok rajtam röhögnek (most már az övéi is), a szülei is, ők ketten is együtt, eme romantikus pár, kiknek szerelme nem kívánt nagyobb áldozatot mint sem egy emberi érző ártatlan lelket. EGOISTA, BEKÉPZELT FASZKALAP! Az .... kellenek az indokok, mert sajnos a legtöbb valós volt. Szívesen megmutatnám hogy milyen mikor lusta vagyok, amikor beképzelt, amikor nem adok bele mindent, de akkor nyilván egyből repülnék.

A legidegesítőbb, hogy minden egyes kis mondat, de tényleg, nem viccelek, ŐSZINTÉN MONDOM, csak is egy mondatot kívánt volna meg. Hogy neki ez így nem jó. Nem ehelyett megkaptam hogy velem nem lehet szórakozni (csak 2 hete könyörgök neki hogy beszélgessünk többet, mert imádok vele beszélgetni, persze nehéz ha non-stop azzal a szeméttel dumál). Nem is tudom ... én kaptam a csontot vagy ő?

És még most sincs vége a felvetődő kérdések sorozatának. Miért én? Betol egy két sablont ami nagyon fasza még akár tetszhetne is, csak hát az a gáz, hogy ettől függetlenül simán ... minden gond nélkül átbaszott 2 hónapig. szerintem van 3 is az. Csak hát még miután lebukott, azután is csak hazugságok jöttek úgy hogy nem tudom pontosan. Már csak azt várom hogy azt hozzuk ki az egészből hogy én vagyok az oka mindennek. Nem lenne meglepő. HOGY ÉN MENNYIT PANASZKODOM. Vajon miért? Én nem tudom ... Mert egy szánalmas senki vagyok egy csődtömeg és lehet hogy nem rajtam múlik. Ez vagyok én! Tetszik vagy sem .... ez vagyok én!

Szóval értelmes válasz híján meg kell elégednem egy olyannal hogy mivel benne csalódott vagy mit tudom én, ezért én vagyok a kevésbé rossz. Életem legszebb kitüntetése. Születésnapomra ha szerencsém lesz, és egyáltalán vesz nekem ajándékot, akkor lehetne egy póló "KEVÉSBÉ ROSSZ", felirattal. Elolvadnék. Aztán mivel ezek nap mint nap látják egymást ... hát igen esélyes. Hiába kérem meg bármire és hiába ígérte meg ... eddig is elhittem, de kiderült hogy hiba volt. Kételkedek benne hogy képes lesz rá. Mondanám hogy rajtam múlik, megbocsájtanék, de most is nekem kellett nyilván először átölelni, hol ott ő bántott meg engem. Ennyit nem képes megtenni értem, ennyire nem képes felvenni a harcot a félelmei ellen .. mert lehet ellöktem volna. Persze szerettem volna. Sőt egész végig durcizni akartam. Sajna szeretem még most is ... mindig ... örökké. Miért? Ugyanazért. Lenyelem ((ha már ő is lenyelte neki) már amennyire felállt neki, hahahahah lúzer pöcs), de a többi sajna nem rajtam múlik.

A sáska metafora. A nőstény felfalja a hímet.

U.I.: Az illata ma idegen, de ma még hozzam se szólt ha nem kérdeztem ....