ÄME

Nem tudom mikor írtam utoljára de már rég. Lassan négy órája fekszem, melegem van, fáj mindenem. A héten alapvetően fájt mindenem. Nem voltam, nem vagyok jól. Ennek ellenére haladok. Mindent csinálok, a mindennél többet csinálok, ennek megvannak az eredményei. Nem ragadtam meg, habára olykor sajnálom magam, nem ragadtam meg ezen a szinten ellentétben egyesekkel. Habár olykor gyenge vagyok, erős vagyok. S ez nem önámítás, ez bizonyíték. Csak sajna vannak dolgok, amiért kaparhatok, amiért epedhetek, mit kívánhatok, mire vágyhatok, de nem kaphatom meg.

Nem olvas már senki itt. Amikor még voltunk, akkor te elolvastad, ha megmutattam. Önszántadból persze sosem foglalkoztál volna a gondolataimmal, mint ahogy mindmáig száműzött vagyok, mindmáig válaszok nélkül, mindmáig sebzetten, de legalább rég tudom, hogy megoldom egyedül. Pedig nem kéne. Túl sok a te. Így nem lehet tudni kire gondolok. Te tudod. Már más sem olvas. Kiket pillanatnyilag lenyűgöztem, már akkor sem olvastak, s hol hatalmam volt, már ott sem létezem.

Másfél éve járok "kezelésre". Másfél év alatt több dolgot is kiveséztünk, több dologot is felfedeztem, beláttam, tettem amit tennem kellett. Évek óta mást sem teszek csak önkritikát tanúsítok. S habár mindenki szerint arrogáns vagyok, az orvosom szerint nem. Habár mindenki szerint csak én hibázom, az orvosom szerint nem. Másfél év alatt eljutottunk oda, hogy lényegét tekintve már mindent tudatosítottam, amit kell. Szenvednem kellett és szenvednem kell, így hát gyötrődöm. Egyedül kell lennem, így hát egyedül vagyok. Nem szabad sem téged, sem mást keresnem, így hát nem keresek. Szenvedek és türelmesnek kell lennem. Remélem érződik a fájdalma, de én mégis türelmes vagyok. Másfél év után viszont bebizonyosodni látszik, hogy ez sem elég. Már úgy vagyok idegesítő, hogy nem is csinálok semmit. Csöndben ülök. Úgy vagyok antipatikus, hogy létezem. Már megkérdeztem, hogy nem lehetséges, hogy nem az én intoleranciámmal van a baj. Már habár sok mindenben más vagyok még is én vagyok. Habár sok mindent megöltem magamban, egy dologhoz ragaszkodom, egy dologból nem engedem, sem élvezetért, sem boldogságért, se társért, semmiért, mégpedig az értékrendemből. Így talán jogos a kérdés. S mégis habár megértem mit miért tesznek, tévednek. Viszont mit tudnék én tenni, mikor meg sem hallgatnak. Mikor csak tudálékoskodom. Mikor én vagyok az arrogáns.

Minek kérjek segítséget? Minek ismerjem be, hogy magányos vagyok, hogy mikor azt írom, ma már senki nem keres, akkor nem hazudok. Mi történt? Hiába kérnék segítséget.

Már senki nem olvas. Ámítás, hogy ez valaha is másképp lett volna. Senki nem akart olvasni. Senki nem akar megérteni. Senki nem látja, hogy ki vagyok.