Nagyjából fél év telt és visszaolvasván írásaim néha kissé nevetve néha a fájdalom édes émelyítő finomságát éreztem. Néha elgondolkozom azon hogy minden rendben van-e velem. Élvezem ha fáj, valamiért tetszik, gyönyört okoz. Véleményem szerint ez annak tudható be hogy igazából még sosem éreztem igaz boldogságot, sosem szerettek és törődtek velem, inkább úgy mondom hogy sosem az az ember akitől elvártam volna, vagy akitől szükségem lett volna rá. Szánalmas új fenn szánalmas hogy folytan csak sírok, de ha legalább a való életben nem megy akkor itt miért ne tehetném?
Gondjaim vannak és ezt észrevette a környezetem is. Újabban szívesen alkoholizálok és áztatom a torkom nemesebbnél nemesebb selymes italokkal, amik tisztára mossák a dohányos számat. ,,Ez nekem a menedék, bassza meg a világ". Próbálom letenni a cigit, de szeretem. Nincs rá szükségem fizikailag, nem igénylem, de egyszerűen van egy feelingje, ad egy kellemes pillanatot és kellemes pillanatok nélkül elvesznék. Az egyetlen csodás dolog. Nem úgy teljesítek ahogy kéne, pont most mikor a leginkább lenne lényeges. Elvárják tőlem, de mi alapon? Ők csak a közelébe sem értek annak amit feltudok mutatni, de eleve milyen jogon fektetnek elém elvárásokat. Én semmit nem várok el tőlük. Önzőek. Tőlem tanulták. Nem fogják fel egyszerűen hogy van az az érzés amikor nincs késztetésed. Ha nincs egy cseppnyi késztetésed sem akkor egyszerűen képtelen vagy. Nem megy ... Rajtam múlik, de még sem tudok ellene tenni. Akarom és néha meg is próbálom, leülök és csinálnám de feszélyez valami. Miért a kérdés. Nem tudom. Beszélnem kell, de nehéz úgy beszélni róla hogy senki nem ért meg, aki meg azt mondja hogy megért az pontosan úgy viselkedne ahogy én, de ilyen nincs. Éljen az oly dicső társadalom és a tudatlan emberek, akik szerint aki vak az nem buta csak befolyásolható. Hát igen, hiszen mi köze a kettőnek egymáshoz? IRÓNIA te maga a megtestesült zsenialitás.
Szeretem a telet, tömörebb a cigi füst, de ugye próbálom letenni. Nem fog sikerülni, de egyenlőre jól megy. Az alkohol melegít. Néha jó az ha egyszerűen nem érzel semmit. Vagy állandóan. Viszont ebben mi a racionális? Élvezem a fájdalmat de még jobban a semmit. Az élet legfontosabb kérdése hogy ki vagyok én? Ki? Még nem tudom a választ de egyenlőre egy alkoholista dohányos akinek néha vannak különféle hajlamai, de legalább kurvára jó fej vagyok. A személyiségem több mint elkápráztató, egyszerűen varázslatos és magával ragadó. Az benne a tökéletes hogy úgy nyújtja a legőszintébb szeretetet, hogy közben kilométeres falat állít fel. Ezt a falat még senki nem rombolta le, egy lánynak talán már kinyitottam a kapukat de valami oknál fogva szórakoztatóbbnak találta ha küld egy SMS-t hogy bocsi de nem, majd a kocsmába egy Csááá-val nyugtázta hogy még mindig él. Csúnya valakinek a halálát kívánni és nem is tenném soha senkivel. Remélem egyszer úgy fog szenvedni ahogy én szenvedtem és megérti hogy mit is tett, hogy tiport porrá egy egy egyéniséget, egy megismételhetetlen csodát, egy embert, egy embert aki mindig más és más, de őt ez nem érdekelte, hisz semmit nem számít az erkölcs az érzések, tiporjuk porba mint azt az emberi természetet ami miatt egyaránt vagyunk primitívek és kiemelkedő teremtmények. Még hogy a szerelem egy kurva jó dolog. Hazug kurvák!
Utolsó kommentek