S Pár órával ezelőtt még szánt szándékomban állt egy bejegyzés megírása. Végül ez csupán az imént került végleges elhatározásra. Túl sok a nem tudom. Felmerülhetne a kérdés, hogy minek írom ezt a blogot, mikor érződik, hogy oly sokszor magamnak szánom, utalok, amit csak én érthetek, megjegyzéseket teszek, amik csak számomra mesélnek. Viszont emellett is tudjuk mind annyian, hogy miért írom ezt. Továbbá talán szeretnék hátrahagyni valamit. Szeretném ha nyoma lenne annak, aki voltam, és annak, aki lettem. Szeretném, ha lenne történetem. Nem szeretek a semmibe beszélni. Akik ismernek, azok alkalomadtán hallhatják szavaim, miszerint "a szó elszáll, a tett megmarad", bár sajna ez sem az enyém, de az elvet gyakorlom. Oly magasztosak a terveim, s nem arról van szó, hogy úgymond lemondanék róluk, inkább arról, hogy képes vagyok-e rá. Eme bizonytalanságom is gondolom a közkedvelt arrogáns és nárcisztikus személyiségzavaromhoz köthető.
Néhányotok szerint sajnáltatom meg. Ez nem igaz. Mindössze szomorú vagyok. S miért pattan le rólam szavatok. Azért, mert minden kritikátok, mivel élni kívántok felém, már vagy tanúsítom, vagy tévedtek, s nem azért tévedtek, mert jelentéktelenebbek vagytok nálam, hanem mert ti magatok sem értitek, nem tanultátok meg, képtelenek vagytok az önkontrolla. Pár napja azon merengtem, hogy mi mutatkozhatna meg még teljesebb pompájában a gyengeség azon gyönyörének, melyet ti elbukottak, szüleim, a szegény magyarok tanúsítotok, miképp ha egy nálatok okosabb tanítani kíván benneteket butákat, akkor felsőbbrendűségeteket hirdetve számonkéritek az arrogáns viselkedését. Az ilyesfajta ellentmondásos elengedhetetlen azon felháborító pofátlanság, melyet újra és újra tanúsítotok.
S mint így, nem menthetünk meg bennőtöket, felelősségetek súlyát nem nyomhatja vállunk. Ily fiatalon régóta próbálom magamra venni terhetek, elnézve bűneiteket és ön-ön magatok szembeköpését, miközben magamon érzem roskadt testem erőlködését a tartás érdekében. Nem kívánok megtörni, én kitartok amellett amit vallok, de nem konokul és megvakultam, a szemlélés eszközét előszeretettel használva, az önkontroll, a felülvizsgálás fontosságának tudatában. Példát kívánok mutatni, s habár vívódom, hogy képes vagyok-e példa kitartásában, ha én nem, akkor ki vállalja majd a felelősséget. Tettek nélkül nincs történet.
Utolsó kommentek